Gyurcirajz: Rajzok, illusztrációk, művészkönyvek

Itt láthatjátok mindazokat a grafikai munkáimat, amiket 2012. óta készítettem.

(nyilván ez nem az összes, csak ízelítő)

Művészkönyvek

Nógrád
Emlék(ező) könyv

Nógrád a gyerekkorom helyszíne. A várdomb a fenyőkkel a kert fölött. A szomszéd Trabantjának röfögése a sötét téli reggelben. A cserépkályha pattogása. A nyári bunki-építés. És néha szorongás a felnőttek világától, ami valahogy tágas és veszedelmes.

2018.

Jóka

Rajzos feljegyzések a felvidéki nagymama házából rokonokról, szomszédokról, állatokról.

2017.

Samsø

Apróságok a dániai szigetről, ahol minden egy kicsit másként van, mint ahogy azt a valóságban megszoktam, és ahol epret szedtem szezonban (igen, Dániában kiválóan terem az eper).
2016.

Dove vai?
(Quo vadis?)
avagy idegenvezetés egy felvonásban

Hányattatásaim története Velencében Erasmus ösztöndíj ürügyén. Rajzos, fényképes lelki útinapló a Szárnyas Oroszlán, alias Marco vezetésével. Párbeszéd saját magammal, életem legmagányosabb és legelvarázsoltabb öt hónapjából.

2012.

Rédei Viki Meséihez

Illusztrációk Rédei Viki "Kispénz" és "Az őzgerincformába ragadt arany" című meséihez.

2015. Toll, papír

"Egy napon aztán lila és szürke fátylakba burkolózva megjelent a palotában egy vénséges és bölcs sivatagi varázsló, és részt kívánt venni Ghee Sah vacsoráján. A fejedelem ráállt a dologra, ugyanis kedvét lelte abban, ha minél rangosabb személyek múlatták nála az időt. A vacsora végeztével aztán felszólította a varázslót, ahogy minden vendégét szokta, hogy méltassa pár udvarias szóval az ő homlokának csillagát, orcájának rózsásságát, hatalmának igazságosságát.Akkor a varázsló felemelkedett, bal és jobb kezében megfogott egy-egy serleget, és a fejedelemnek ajánlotta őket."

"Most itt marad nálam mindened, egészen addig a napig, amíg ugyanolyan súlyt nem fogsz nyomni, mint az egész udvartartásod, kincsestül, vendégestül, kastélyostul. A földet fogod járni, és összegyűjtesz mindent, aminek híján vagy, és amitől most olyan súlytalan a szíved, mint a kicsikart vagy pénzen vett dicséretek. Akkor újra találkozunk." Így bocsátotta útjára a varázsló Ghee Sahot, aki aztán ment, vándorolt, míg le nem kopott a lába, és amíg el nem felejtette egészen, hogy pontosan miért is indult. Csak a nagy gazdagság maradt meg az emlékezetében, meg hogy valamit gyűjtenie kell, s hogy nincsen elég súlya sem, ezért hajtogatja: „Pénz, kis pénz, kis pénz, pénz, kis pénz”, és ezért visel mindig a karján teletömött nejlonzacskókat. Egyszer eszébe fog jutni, és akkor elhajít mindent. Utána már nem fogjuk többet látni a Színház téren."

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer réges-régen egy messzi-messzi napkeleti ország, annak az országnak volt a császára Kispénz Géza. Kispénz Gézát akkor még nem Kispénz Gézának hívták, hanem Ghee Sahnak, és olyan hatalmas uralkodó volt, hogy még a Kínai császár is csak főhajtással mehetett be a palotájába, ha ugyan Ghee Sah fogadta őt. Mérhetetlen vagyonnal bírt, aranyból volt a szakálla, még a szolgálói is tejben fürödtek, és a lovászai is selyemben jártak. Kincstárában végeérhetetlen sorakoztak a drágakövek, az arany, az ezüst, a gyémánt, kádszámra álltak a faragott elefántcsontok és más drágaságok."

"Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer a nevezetes Pécs városában egy törtarany-felvásárló, úgy hívták, Orsós Szándokán. No de nem akármilyen útszéli mákvirág volt ez a Szándokán, hanem igazi hétpróbás úriember, akinek termete délceg, tekintete hadvezéri, a lépése öles. A haja brillantosan csillogott még a szmogködös délutánokon is, a hajánál pedig csak a hetvenkét aranyfoga csillogott jobban."

"Ősz szakállú öregember nyitott neki ajtót, szép, míves szemüvegben, meg csíkos frottír háziköntösben. Egyet se tétovázott Szándokán, maga elé kapta a bűvös személyi igazolványát és elmormolta a varázsigéjét, de az öregember szeme meg se rebbent, a bajsza hegye meg se billent."

"Ráállott az alkura Szándokán a törtarany-felvásárló, le is paroláztak Szan Zsermann bácsival, mert így hívták az öreget, ittak rá egy áldomást, aztán megköpdöste a tenyerét a jóember és nekilátott az őzgerincnek."

"Húzta-dagasztotta, gyömöszkölte-csösztöltette a formát Orós Szándokán, de nem ment vele semmire."

"Így is tettek. Felültek a Szándokán aranyszőrű Csepel motorkerékpárjára, és elvágtattak a Magyar Nemzeti Tudományos Akadémiára. Ott az akadémiatagok éppen hátranyilazást gyakoroltak tudományosan, de Szándokán feltartotta a bűvös személyiét, elmormolta a varázsigét, és láss csodát, az akademisták már ott is voltak, és mustrálgatták az őzgerincet."

"Elértek a megyés püspök palotájába, de ahogy mennének béfelé a kapun, hát az alabárdos kerubok mindjárt az útjukat állták, hiába tartotta az orruk elé a személyit Szándokán. Azt mondták a kerubok, hogy ismerik a Szan Zsermann bácsit, meg a fajtáját, meg hogy örök élet így, meg Bölcsek köve úgy, meg hogy alómars onnét, amíg jókedvükben vannak."

"Hát, a Mama Hari haja olyan hosszú volt, hogy a lányai az utca végéről fonták, a szoknyái olyan rózsásak, hogy a méhek körüldöngték, mert azt hitték, virágoskert, továbbá vénséges vén is volt, s hozzá egy foggal bírt, azt is ajándékba hozták neki Indiából. Mire megérkeztek, roskadozott a kerítés a sok bámész ember meg purgyé alatt, de még a tetőre meg a szilvafára is felmásztak, hogy lássák, mi történik."